RólunkTematikákProgramokHírekGalériaSajtószobaPartnereink
Nyitólap > Hírek > Október végi Irodalmi találkozások  (október ...

Október végi Irodalmi találkozások (október 23-29.)

zen a héten is tovább folytatódnak Szabó Magda irodalmi munkásságát bemutató, feldolgozó rendezvények az írónő születésének 100., halálának 10. évfordulója alkalmából. Szegeden Móra-napokkal várják a látogatókat, a Tatabányai Múzeum pedig igazi kulturális csemege elfogyasztására invitálja az érdeklődőket. Sopronban regényhősök nyomába eredhetünk, de kortárs magyar költők „vers”-engésének is tanúi lehetünk, és Weöres egysoros verseinek jellegzetességeit is megismerhetjük.

 

SZABÓ MAGDA DRÁMÁINAK SZÍNPADI MEGVALÓSULÁSA, EGYÉB SZÍNHÁZI KÖTŐDÉSEI

Szabó Magda Régimódi történet című regényét idézi meg a PIM-Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. A „Beszélgetések vetítéssel – a regény színpadi feldolgozásairól” című programon felelevenítik a Nemzeti Színház, a Madách Színház, valamint a zalaegerszegi, a veszprémi társulat egy-egy Régimódi történet-előadását, mely során az egykori színházi alkotók mesélnek emlékeikről. A programon részleteket is vetítenek a korabeli előadásokból. A beszélgetés előtt az írónő életművének színpadi feldolgozásait felvonultató tárlatot tekinthetik meg az érdeklődők. 

http://www.oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=355

 

MÓRA-NAPOK

Kétnapos rendezvénnyel ünnepeli névadójának, Móra Ferenc igazgatóvá választásának 100. évfordulóját a Móra Ferenc Múzeum. A jubileum alkalmából számos programmal készül az intézmény: Móra műveiből felolvasó maratont tartanak, az érdeklődők részt vehetnek Móra életét bemutató fotóalbum könyvbemutatón, Címtelen könyv címmel pedig rendhagyó darabot láthatnak a nézők. A Móra-napokon az író életének ikonikus pillanatait, munkásságának különböző aspektusait bemutató konferencia is megrendezésre kerül.

http://www.oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=255

 

CSEMEGE

Igazi kulturális csemegét kínál a Tatabányai Múzeum az irodalom iránt érdeklődőknek. Fiatal, tehetséges helyi szépírók, költők, slammerek állnak össze egy kortárs, vizuális-zenés performansz erejéig. A „spoken word” jellegű rendezvényt egy verses kiállítással teszik teljessé a szervezők. A kamarakiállításon az előadott irodalmi műveket helyi, elismert fotó- és grafikusművészek alkotásai egészítik ki.

http://www.oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=566

 

J.A. – I. GY. ÍRTOK SZONETTET?

Szonettpárbaj – kortárs magyar költők „vers”-engése

József Attila és Illyés Gyula szonettpárbaját eleveníti fel a József Attila Emlékhely, kortárs magyar költők részvételével. A „párbajozók” előre megadott rímek alapján alkotnak szonetteket, mérik össze tehetségüket.

http://www.oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=599

 

ÍGY KÉPZELTED?

Vajon jól gondoljuk, hogy Rakovszky Zsuzsa a Rózsa utcába álmodta meg Lehmann Orsolya otthonát? Melyik lehetett a Madárijesztő ház Sopronban, és tréfát űz-e velünk Kun Árpád, vagy valóban a Magyar utca 5-ből indult reggelente iskolába regényének főhőse a 70-es években? Bolodár Zoltán vetítettképes előadásában soproni vélt vagy valós irodalmi helyszínek nyomába ered. Izgalmas lesz!

http://www.oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=708

"AZ EMLÉKEKET, SAJNOS, NEM LEHET ÁTADNI SENKINEK ÖRÖKSÉGÜL" – SZABÓ MAGDA

A száz éve született Szabó Magdára emlékeznek a Péter Pál Polgárházban. A programon kiállítási tárgyak kelnek életre történetekben, lírai szövegekben, mely tárgyak ezen a különleges napon megtekinthetők. Az előadást követően közös beszélgetésre nyílik lehetőség, amelyen a műalkotások művészetekhez, kulturális értékekhez való viszonyáról lesz szó.

http://www.oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=721

 

NAGY JÁNOS ELŐADÁSA WEÖRES SÁNDOR EGYSOROS VERSEIRŐL

Hullámok a Weöres-tengerből című könyvét mutatja be a szerző, Nagy János. Az előadáson többek között Weöres Sándort érintő kutatásainak eredményeiről számol be az író, bemutatja Weöres egysoros verseinek jellegzetességeit, néhány metaforájának elemzését, ritmus és stílus lényegi szerepét a költő munkáiban. Az előadással párhuzamosan Weöres Sándor grafikai munkái is megtekinthetők, melyek a Hatvany Lajos Múzeum képzőművészeti gyűjteményének részét képezik. Az előadás után az érdeklődők a Hatvani Serfőzdét is meglátogathatják, ahol sörfőzésről is bővíthetik ismereteiket.

http://www.oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=248

 

Eredj soproni vélt vagy valós irodalmi helyszínek nyomába!
Csemegézz Tatabányán!
Színházi és irodalmi randevú a Régimódi történet körül a PIM-Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben.

Családbarát Múzeum

Kultúra.hu

Programkeresés helység szerint

Programkeresés dátum szerint

Szalmai programok

Magyar Múzeumok

Event@Hand MŐF

KapcsolatImpresszumFelhasználási feltételekMŐF 2022MŐF 2021MŐF 2020
Nemzeti Kulturális Alap