RólunkTematikákProgramokHírekGalériaSajtószobaPartnereink
Nyitólap > Programok
Múzeum adatlapja
Általános információk
A görög és római szobrok másolatainak az egykori tatai zsinagóga műemlék jellegű épülete ad otthont. A közép- és a kora újkorban jelentős zsidó közösség élt a városban. A zsinagóga Tata területén álló jelenlegi épülete az 1861. évi, Wechselman Ignác (1828-1903) építész tervei szerint végzett romantikus stílusú átépítést tükrözi. A Görög-Római Szobormásolatok Kiállításában az Európa különböző múzeumaiban őrzött antik görög és római szobrok és domborművek pontos, életnagyságú gipsz másolatai láthatók. A kronológiai sorrendben kiállított alkotásokon keresztül képet kaphatnak a látogatók, hogyan lazul az archaikus korszak keleti merevsége a klasszikus idealizált héroszábrázolásain át a kereteket nem ismerő hellenisztikus művészetig, és végül hogyan “utánozták le” a rómaiak görög elődeik művészetét úgy, hogy mégis egyedi stílusvilágot voltak képesek létrehozni. A másolatok olyan közelről csodálhatók meg a kiállításon, amennyire az eredeti alkotásokat csak a kutatók közelíthetők meg, ezáltal láthatóvá válnak a finom részletek, évezredes feliratok. A zsinagóga kertjében került sor 2004. november 18-án, a Holocaust Emléknap alkalmából a Komárom-Esztergom Megyei Holocaust-emlékhely és Lugossy Mária „Minden idők mártírjainak emlékére” című szoborkompozíciója felavatására.
Görög-Római Szobormásolatok Kiállítóhelye
Tata
Tata, Hősök tere 7.
E-mail: khbernadett@kunymuzeum.hu
Telefon: +3620/299-6387
www.kunymuzeum.hu
Kedvezmények: pedagógus-kedvezmény
címke: görög, római, szobor
nyitva tartás
megközelítés
Megközelítés: Térkép

Családbarát Múzeum

Kultúra.hu

Programkeresés helység szerint

Programkeresés dátum szerint

Szalmai programok

Magyar Múzeumok

Event@Hand MŐF

KapcsolatImpresszumFelhasználási feltételekMŐF 2022MŐF 2021MŐF 2020
Nemzeti Kulturális Alap