RólunkTematikákProgramokHírekGalériaSajtószobaPartnereink
Nyitólap > Programok
Múzeum adatlapja
Általános információk
A Vasvári Pál Múzeumot 1963-ban alapították, első igazgatója Gombás András tanár és autodidakta régész volt. A múzeumalapító Gombás András 1901. január 16-án született büdszentmihályi család sarjaként (születési helye ugyan Újszász, mivel édesapja akkoriban ott kapott éppen munkát). Iskoláit a büdszentmihályi református elemi iskolában végezte, majd a hajdúnánási református gimnáziumban folytatta. Végül a debreceni Tanítóképző Intézetben szerzett tanítói oklevelet. Ezután hosszú éveken át tanított a helyi református iskolában. A szülőföld iránti szeretete késztette arra, hogy szülőfaluja régészeti, történeti és történeti kutatója, írója legyen. Régészeti kutatásaival megteremtette az alapját a helyi múzeum létesítésének. A község apraja és nagyja gyűjtésével 1963-ban létrehozta a Vasvári Pál Múzeumot, melynek vezetője lett. 1969-től mindenki tanító bácsija, Hunyadi József lett a múzeum igazgatója, aki elődjéhez hasonlóan nagy figyelmet fordított a fiatalság művelésére. Rendhagyó múzeumi órákat tartottak a régi, Kossuth utcai épületben, ahol a diákok megismerkedhettek a kiállításba kerülő gyűjtött tárgyakkal vagy éppen a legújabb időszaki kiállítás anyagával. A múzeum épületei: Az évek folyamán a múzeum többször is költözött. A Kossuth utcai épületből a Báthory útra költözött a múzeum gyűjteménye, majd 1996-ban a mostani, Kálvin úti 18. század végén épült református parókiába került. 2013-ban a múzeum a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) 1.2.2.számú kiírásában 60.000.000 Ft + áfa Európai Uniós forrást nyert, amelynek eredményeként a Kálvin úti 220 éves műemlék épületben számos minőségi szolgáltatás – új múzeumpedagógiai oktatóterek, látványraktár, interaktív kémia labor, integrált raktár és látogatórendszer – valósult meg, ezzel is elősegítve a vendégek élménygazdag kiszolgálását. A Vasvári Pál Múzeum 2014 -től új épülettel, közel 500 négyzetméter állandó és időszaki kiállító térrel bővül. A tervek szerint a Nyíri mezőség leleteit bemutató új interaktív régészeti, Szabolcs- Szatmár- Bereg Megye Orvos és Gyógyszerészet történetét valamint Kabay János feltaláló és az általa alapított Alkaloida Gyár történetét bemutató új kiállításokkal bővül a múzeum kiállításainak száma. A kiállítások az Ady Endre út 8. alatti korábban református általános iskola 100 éves épületben kapnak helyet. Az épületet 2005-ben teljesen felújították.
Vasvári Pál Múzeum
Tiszavasvári
Kálvin út 7.
E-mail: szervezes@vasvaripalmuzeum.hu
Telefon: 06/42-911-013
www.vasvaripalmuzueum.hu
Kedvezmények: pedagógus-kedvezmény
címke: Gyűjtemény, hagyomány, régmúlt, kiállítás, történelem, ritkaságok
nyitva tartás
megközelítés
Megközelítés: Térkép

Megközelíthetőség:


Autóbusszal:
Budapest, Eger, Gyöngyös, Miskolc, Nyíregyháza

Repülővel: Budapest Liszt Ferenc, Debrecen és Kassa Nemzetközi repülőterein keresztül.

Gépkocsival : Budapest felöl az M3-as Autópályán a 203-as km elhagyva az autópályát Tiszavasvári irányába. Nyíregyháza és Polgár irányából a 36.számú főútvonalon.

Vonattal: a Budapest- Debrecen- Tiszalök vonalon irányából.

Kerékpárral: az EuroVelo, teljes nevén az Európai Kerékpárút Hálózat Szabolcs-Szatmár- Bereg megyét átszelő szakaszán.

 

 

Jegyárak:

 

Felnőtt: 600 Ft/fő
Gyerek: 300 Ft/fő
Családi: 1300 Ft (2 felnőtt, 2 gyerek)

Csoportos/egyéni tárlatvezetés ára: 200 HUF/alkalom

 

Múzeumpedagógiai foglalkozásainkról tájékozódjon weboldalunkon vagy kérje személyre szabott ajánlatát!

Állandó és időszaki kiállítások látogatása díjtalan:
- 6. életév alatt
- fogyatékos személy
- fogyatékos személy kísérője (1fő)
- miniszter által kiadott szakmai belépővel
- 400 fős közgyűjteményi szakmai szervezet tagja
- közoktatásban dolgozó pedagógus
- 70. életévét betöltött személy

Állandó kiállításainkon tárlatvezetéseket egyéni és csoportos látogatók számára nyitvatartási időben 09.00 és 17.00 óra között tudunk biztosítani.
Az állandó tárlatokon múzeumunk képzett tárlatvezetői tartanak magyar nyelven tárlatvezetéseket. Kérjük, hogy tárlatvezetési igényét nagyobb létszámú csoport esetén legalább egy héttel előre jelezze!

 

Előzetes bejelentkezés:
Múzeumpedagógiai Osztály
Vámos Nóra - Mobil: +36/30-435-0257

Elektronikus levelezési cím: szervezes@vasvaripalmuzeum.hu

 

A múzeum további programjai

Kultúra.hu

Programkeresés helység szerint

Programkeresés dátum szerint

Szalmai programok

Magyar Múzeumok

Event@Hand MŐF

KapcsolatImpresszumFelhasználási feltételekMŐF 2021MŐF 2020MŐF 2019
Nemzeti Kulturális Alap