Deim Pál (1932-2016) a hatvanas években induló magyar neoavantgárd képzőművészet fontos alakja. Művészete egyedi módon egyesíti a nyugat-európai modernista festészeti hagyományt a pravoszláv motívumvilággal és a hűvös geometrikus absztrakciót az emberközpontú, érzelmes kifejezésmóddal. Életműve, amelyben néhány jellegzetes motívum segítségével kutatja az emberi tapasztalat alapkérdéseit, sajátos metszetét adja kora kelet-közép-európai művészetének.

Ha egyetlen szóban kellene összegezni munkásságának lényegét, talán a „csend” fogalma lenne a legalkalmasabb. Korai, a szentendrei festészeti hagyományokon alapuló munkáit spirituális csend övezi, amit a téralakítás problémájának elmélyült tanulmányozása vált fel a hetvenes években. Bár erotikus témájú képei és élénk színű idős kori művei kicsit „zajossá” válnak, a „csend” különböző aspektusai áthatják a közel hat évtizedes alkotói pálya vissza-visszatérő témáit. Kiemelkedő jelentőségűek az áldozathozatal és a gyász témáját feldolgozó festmények és emlékművek, illetve az élet folytonosságáról és az elmúlásról alkotott narratívákat kutató, kontemplatív alkotások.

Deim Pál pályájának jelentős részét meghatározta a Kádár-korszak kultúrpolitikai összefüggésrendszere, amelyben a szocialista realizmust megtagadó művészi pozíciója problémásnak számított, de a hetvenes évek közepére szakmailag elismert alkotóvá vált. A rendszerváltás utáni években a klasszikussá érő neoavantgárd generáció tagjaként számos állami elismerésben részesült, 1993-ban Kossuth díjjal, 2014-ben a Nemzet Művésze díjjal tüntették ki.