?Ha tetszett a múzeumi program, a csillagra kattintva értékelheti. A programot a Facebookon is ajánlhatja a Facebook Tetszik gomb segítségével. Kérjük, az oldal alján írja meg véleményét vagy tekintse meg, mások hogyan vélekedtek a programról | Szenior Csütörtök | település: | Szentendre | | múzeum neve: | Ferenczy Múzeumi Centrum | | program helyszíne: | Művészetmalom, 2000 Szentendre, Bogdányi utca 32. | | célközönség: nyugdíjasok | | Délelőtti kurátori tárlatvezetéseinket minden hónap első csütörtökén rendezzük, az idősebb generáció számára.
A Forgács Péter: Apró megfigyelések című kiállításhoz kapcsolódóan, Iberhalt Zsuzsa kurátor tart tárlatvezetést. |
Forgács Péter (Budapest, 1950) független film- és médiaművész 1971-ben szobrász szakon kezdte tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, ám onnan politikai okokból hamar eltávolították. 1978-tól 1993-ig a Balázs Béla Stúdióban dolgozott, ahol Bódy Gábor experimentális filmművészeti munkássága elementáris erővel hatott rá. 1983-ban Bán Andrással közösen alapították meg a Privát Fotó és Film Kutatócsoportot, később Alapítványt és Archívumot. Korai kísérleti filmjei után (Látom, hogy nézek, 1978; Gyerek mozi, 1979; Aranykor, 1985) 1988-ban készítette el a Privát Magyarország című, mostanáig húsz darabra duzzadt sorozat első filmjét, a Bartos családot. A Privát Magyarország epizódjai az 1930-as, 40-es évek amatőr filmfelvételeinek újra összeillesztése során önálló vizuális nyelvet, új narratívát alakítanak ki. 1978 óta több, mint harminc filmet készített, köztük Az örvény (1996), osztálySORSjegy (1997), A dunai exodus (1998), Saját halál (2008), Méreg (2016) címűeket. A kilencvenes évek elejétől kezd videóinstallációkat alkotni (Magyar Videó Konyha Művészetben, 1991; Álominventárium, 1995; Pre-Pro-Seca-Tura, 1996; „Col Tempo”.A W. projekt, 2009, Velencei Biennálé, Magyar Pavilon; Pápainé és fiai, 2015; Politzer Saga, 2018–20). Munkái számos neves hazai és külföldi művészeti intézményben megtalálhatók, mint a budapesti Szépművészeti Múzeum, a Ludwig Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria; a Centre Pompidou videógyűjteménye és a berlini Akademie der Künste; a tengerentúlon pedig a The Getty Museum, Los Angeles, a New York-i MoMA. 1998-ban Balázs Béla-díjban, 2007-ben Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült. 2007-ben a holland Erasmus-díjjal tüntették ki, 2008-ban pedig a Saját halál (2008) című filmjével a Magyar Filmszemlén a kísérleti film fődíjában részesült. A MűvészetMalom kiállítóterében megvalósuló kiállítás egyrészt új művészi irányokat és célokat mutat be, másrészt összegzi a művész munkásságának esszenciáját. A kiállítás és a tér elrendezése nem lineáris, a műcsoportokat nem időrendben követi végig a látogató. A nyolc különböző egységet magába ölelő térben az eltérő alkotói korszakok fotói, diaképei, videói és installációi egymásba fonódó szövetet alkotnak. A művész kaleidoszkópszerűen elénk táruló apró megfigyelései elmélyült szemlélődésre hívnak.
| | Honlap: | https://femuz.hu/program/szenior-csutortok-forgacs-peter-apro-megfigyelesek/ | | E-mail: | info@muzeumicentrum.hu | | | | | |
| | | A múzeum további programjai | | | | Kudász Gábor Arion – Tropical Depression KÖNYVBEMUTATÓ | Program helyszíne: Szentendre | | Kudász Gábor Arion – Tropical Depression
Kudász Gábor Arion Vietnámban fotózott anyagból készülő művészkönyvének bemutatója a Tropical Depression című kiállításon.
Vendég: Salát Zalán sztárgrafikus, a kötet tervezője.
2024.10.12.
16:00 — 17:00 (1h)
Vajda Múzeum
| | | | | | | A magyar festészet napja- Vajda Lajos Szentendréje | Program helyszíne: Szentendre | | Szabó Noémi kurátor tárlatvezetése a Vajda Lajos Szentendréje című kiállításon.
| | | | | | | Múzeumi mesék | Program helyszíne: Szentendre | Regisztráció szükséges! | | Önismereti foglalkozás felnőtteknek a Bartl József: Az önazonosság motívumai című kiállításhoz kapcsolódóan.
| | | | | | | TÁRLATVEZETÉS Bartl József: Az önazonosság motívumai | Program helyszíne: Szentendre | | Wehner Tibor művészettörténész tárlatvezetése a Bartl József: Az önazonosság motívumai című kiállításon. | | | | | | | Kudász Gábor Arion – Tropical Depression | Program helyszíne: Szentendre | | Vargyas Gábor etnográfus szubjektív tárlatvezetése a Tropical Depression című kiállításon. | | | | | | | Nyomvonalak – Természeti környezet és a rézkori lelőhelyek | Program helyszíne: Szentendre | | Nyomvonalak – az FMC régészeti kiadványának bemutatója.
| | | | | | | tárlatvezetés, koncert Stéger Ferenc és az opera világa | Program helyszíne: Szentendre | | 17:00 TÁRLATVEZETÉS
18:30 KONCERT | | | | | | | Megnyitó | Stéger Ferenc és az opera világa | Program helyszíne: Szentendre | | megnyitó
Stéger Ferenc és az opera világa
Köszöntőt mond:
FÜLÖP Zsolt Szentendre polgármestere és
BORBÉLY-TARDY Anna igazgató
A kiállítást megnyitja:
MONA Dániel zenetörténész
Közreműködik:
HORVÁTH István operaénekes
A kiállítás 2024. október 25. – 2025. március 9-ig, csütörtöktől vasárnapig 10 és 18 óra között látogatható.
| | | | | | | TÁRLATVEZETÉS Forgács Péter: Apró megfigyelések | Program helyszíne: Szentendre | | Forgács Péter független film- és médiaművész tárlatvezetése az Apró megfigyelések című kiállításon.
| | | | | | | MÚZEUM KORZÓ | Stéger 200 – interaktív kosztümös élményséta Komáromi-Raisz Borbálával | Program helyszíne: Szentendre | Regisztráció szükséges! | | Szentendre híres szülötte, Stéger Xavér Ferenc operaénekes születésének 200. évfordulójára kosztümös, kulturális és gasztrosétával emlékezünk.
Az egyes helyszíneken étel- és italkóstolók, operaária bejátszások, élőzene, irodalmi részletek teszik színessé és változatossá a programot. Megismerjük a korabeli polgárosodó Szentendrét és az európai, kulturális, iparosodó közeget.
| | | | | | | | | |