1999-ben a Velencei Biennálén, A techné vállalása – Posztkonceptuális objekt -, illetve installációművészet Magyarországon című csoportos kiállításon képviselte hazánkat. Alapkoncepciója szerint a művei „banálistól a szokatlanon át a fenségesig terjedő, többnyire illogikus kettősségek szimbiózisában válnak képekké. E munkák metaforák és tűnődések, miközben szándékaim szerint segítenek az életünkre vonatkoztatható pólusokat összebékíteni.” EG
Erdélyi olyan kölcsönhatásban álló képobjektek formájában fejti ki a műfajának vizuális, és elméleti kritikáját is érintő koncepcióit, amelyekben már nem működnek a művészettörténeti nyelvezet általános fogalmai. Egyetlen ponton tartja szigorú határok között tevékenységét, és ez a munkáinak végletekig professzionális technikai kidolgozottsága. Sajátos filozófiája az állítás (meggyőződés) és tagadás (kétely) kibillenthető egyensúlyát keresi, amely paradox módon a kép hiányát helyezi fókuszába, és téma helyett az üresség, a bizonytalanság és az elgondolás (idea) megjelenítésének igényén épül fel. Ebben az ambivalens rendszerben a művész egyik eszköze a képet óvni szándékozó tárolódoboz, és az ismeretlen, anyagiságában nem létező kép. A megvalósulás két végpontja – az áthatolhatatlan anyag (márvány) és a lehelletfinom tüll fedte, keretbe foglalt anyagtalanság áttűnésének végtelen könnyűsége – között történik. A kiállítás egyik kulcsműve (és kakukktojása is) a tökéletesen kivitelezett, rendkívüli pontossággal megalkotott képek között egy hibás, sőt félbetörött objekt: a Baleset, hiány, harmónia című munka, amelynek látványosan megrepedt polikarbonát dobozkeretében metaforikusan fejeződik ki egy elmesélt élettörténet, a sérülés, a hiány, a lebegés után megtalált egyensúly vagy megnyugvás.

 

Kurátor: Muladi Brigitta – Erdélyi Gábor