Múzeumok Őszi Fesztiválja 2014 | |||||||||||||
| Javában tart még az Őszi FesztiválSzámos izgalmas program várja a Múzeumok Őszi Fesztiválja látogatóit október második felében is. A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma nem fogy ki az ötletekből: A „Múzeumok délidőben” keretében október 17-én az ebédszünethez igazodó, 30 perces programon a Budapest történetét bemutató állandó kiállítás egy izgalmas műtárgyával, egy polyphon zenegéppel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Ezt a ma is működőképes, cserélhető lemezes szerkezetet ebből az alkalomból beüzemelik, így működés közben is megismerhetik a látogatók. Járt már a Lőportoronyban, lenézett az udvarra a Metszettár erkélyéről vagy kinézett már az ablakon a város legszebb panorámájú irodájából? A „Csak itt, csak most – Pincétől a padlásig tematika keretében október 19-én egy igazi „boszorkánykonyha” nyílik meg az érdeklődők előtt. A padláson, a restaurátorműhelyben frissen megtalált és félkész állapotban lévő tárgyak, vegyszerek, eszközök között csodálkozhatnak rá a restaurátorok munkájára. Igazi vasárnap délutáni programot kínálnak a családoknak október 20-án 15 órakor Mesélő szobrok a palotában címmel. Ez alkalomból nem az épületben, hanem a palota udvarain, terein álló szobrokat és a hozzájuk kapcsolódó eseményeket, történeteket fedezhetik fel kisebbek és nagyobbak. A püspökladányi Karacs Ferenc Múzeum 2013. október 18-án gyümölcs- és zöldségfesztivál napját tart. A rendezvény célja a Sárrét vadon termő és termesztett gyümölcseinek, zöldségeinek bemutatása, a tárolás és tartósítás módjai, sárréti ízek, „nagyanyáink receptjei”, az állandó kiállításhoz kapcsolódó régi tárgyak, konyhai és egyéb eszközök, műtárgymásolatok bevonásával. Ugyancsak október 18-ra hiredette meg a MTM Mátra Múzeuma a " Mesélő kövek, mesélő házak" programot. Gyöngyös belvárosában látható legfontosabb építészeti és történeti értékkel bíró épületeink bemutatására hívják az érdeklődőket, történész és geológus muzeológus vezetésével. A történeti ismereteken, Gyöngyöshöz kötődő családokon túl az építő és díszítő kőzetekkel, azok tulajdonságaival, lelőhelyeivel ismerkedhetnek meg a látogatók geológus szakmuzeológus vezetésével. A Paksi Városi Múzeum a „Csak itt, csak most”- Pincétől a padlásig című program keretében kitárja a látogatók előtt a máskor zárt ajtókat, hogy betekintést nyerhessenek a múzeumi háttérmunkába, például a műtárgyak leltározásába vagy a restaurálás fortélyaiba. Olyan területekre juthatnak be, amik eddig zárva voltak előttük, többek között a raktár épületbe és a padlásra is. Az előre bejelentkezett csoportokat szakemberek kalauzolják majd végig a „túraútvonalakon”. A felnőtt csoportok október 20-án, a gyerek csoportok pedig október 22-én vehetnek részt a múzeumi kalandozásban. A Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház, Zircen október 17-én megnyitja újrarendezett állandó kiállítását Reguly Antal munkásságáról. A kiállítás Reguly megismerési folyamatait nyomon követve próbálja közelebb hozni a finnugor nyelveket és népeket. Október 19-én a Bakonyi Finnbarátok kezelésében lévő Barátság Parkban közös ünneplést szerveznek: játék, tánc, kézműves foglalkozások mellett a kemencét is befűtik, hogy elkészíthessék valamelyik finnugor nép specialitását. Október 20-án finnugor kulturális filmfesztiválja hívják a nagyközönséget: a vepszék konyhaművészete után a hanti halászat fortélyait is elleshetik az érdeklődők. Érdemes még böngészni a www.oszifesztival.hu honlapot, hiszen a múzeumok a hónap második felére is sok érdekes programot tartogatnak! | ||||||||||||
Nyitólap > Hírek > Javában tart még az Őszi Fesztivál | |||||||||||||
Normál nézet | |||||||||||||