Múzeum adatlapja |  | |
| | | | Általános információk | | A 2018-ban Magyar Örökség Díjjal kitüntetett ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktató, nevelő és kutató munkáját segítő tudományos intézmény, nyilvános szakkönyvtár, s egyben az Egyetem keretei között működő valamennyi könyvtár hálózati központja, és könyvtári informatikai rendszerének irányítója. A tagkönyvtárak számára koordinálja a közös katalógus- és adatbázis-építést, az online szolgáltatásfejlesztést, illetve szaktanácsadással, belső képzésekkel segíti az együttműködést.
Az Egyetemi Könyvtárat a nagyszombati jezsuita kollégium bibliotékájaként alapította Oláh Miklós esztergomi érsek 1561-ben, majd 1635-ben egyetemi gyűjteménnyé vált, amikor Pázmány Péter esztergomi érsek megalapította a nagyszombati egyetemet. A jezsuita rend 1773-as feloszlatása után az egyetem és vele együtt a könyvtár állami intézmény lett, majd 1777-ben Budára, a királyi várba költözött. Az Egyetemi Könyvtár Mária Terézia utasítására 1780-tól már kötelespéldány joggal rendelkezett, és hosszú ideig a nemzeti könyvtár szerepét is betöltötte. Az egyetem 1784-ben II. József rendelkezésére Pestre költözött. A kiegyezés utáni Magyarország egyik első nagy felsőoktatási beruházásaként 1873 és 1876 között Szkalnitzky Antal, majd ifj. Koch Henrik tervei alapján eklektikus díszítményekkel gazdagított, neoreneszánsz stílusban, az ország, a főváros első nyilvános könyvtáraként felépült a Ferenciek terén álló könyvtárpalota, melyben az intézmény azóta is működik.
| | | | | ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár | Budapest | | Ferenciek tere 6. | | E-mail: titkarsag@lib.elte.hu | | Telefon: + 36 1 411 6738; + 36 30 202 3382 | | https://konyvtar.elte.hu/ | | címke: Magyar Örökség Díjjal kitüntetett nyilvános könyvtár, Eötvös Loránd Tudományegyetem oktató, nevelő és kutató munkáját segítő tudományos intézmény, tudásvagyon hozzáférhetőségének biztosítása, nemzeti és európai kulturális örökség gyűjtése, megőrzése, feltárása és fejlesztése, korszerű információs technológiák alkalmazása, hagyományos és elektronikus szolgáltatások biztosítása
| | nyitva tartás megközelítés | | | Megközelítés:
| | Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár a 1053 Budapest, Ferenciek tere 6. szám alatt helyezkedik el, tömegközlekedési eszközökkel és személygépjárművel egyaránt megközelíthető. A közelben parkolási lehetőség az Erzsébet híd lábánál és a Reáltanoda utca 5. szám alatti parkolóházban található.
Állomás
|
Átszállási kapcsolatok
|
Ferenciek tere
|
5, 7, 8E, 15, 108E, 110, 112, 115, 133E, 178, M3-as metró (Felújítási munkálatok miatt lezárt állomás, a Kálvin tér felől a 15-ös és 115-ös, az Astoria felől pedig a Rákóczi úti buszjáratokkal közelíthető meg.)
|
| nyitva tartás megközelítés | | | Hétfő: 9.00-20.00 Kedd: 9.00-20.00 Szerda: 9.00-20.00 Csütörtök: 9.00-20.00 Péntek: 9.00-20.00 Szombat: 10.00-18.00 Vasárnap: zárva | | | | | | | A múzeum további programjai | | | | Könyvtártúra | Program helyszíne: Budapest | Program típusa: családi program, egyéb, előadás, időszaki kiállítás, rendhagyó múzeumbemutatás, rendhagyó tárlatvezetés | | Könyvtártúráinkon az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár történetéről értesülhetnek vendégeink. A könyvtárt Oláh Miklós esztergomi érsek alapította 1561-ben. Egyetemi gyűjteménnyé 1635-ben vált, amikor Pázmány Péter megalapította a nagyszombati egyetemet. A Magyar Királyi Egyetem a könyvtárral együtt 1777-ben költözött Budára, majd 1784-ben Pestre. A könyvtár mai épülete Szkalnitzky Antal tervei alapján 1876-ban épült. Legszebb terme a Nagyolvasó, mely több mint 200 négyzetméter alapterületű, természetes fényt a mennyezeti üvegtetőn keresztül kap, falait pedig a Lotz Károly által festett freskók díszítik. A könyvtár állománya közel 2 millió dokumentum, melyek között a mindenkori egyetemi oktatást és kutatást támogató könyvek és folyóiratok mellett például 185 kódex (közülük 14 corvina), mintegy 1 200 ősnyomtatvány, számos értékes kézirat, 11 000 XVI. századi antikva, 15 000 barokk és 75 000 XVIII. századi kötet is található. | | | | | | | | | Lapokba zárt titkaink – Könyvbemutató muzeális állományunkból | Program helyszíne: Budapest | Program típusa: családi program, egyéb, előadás, rendhagyó műtárgybemutatás, tematikus foglalkozás | | Muzeális értékű könyveink bemutatói keretében könyvtárunk különleges kiadványaiba nyerhetnek betekintést, mely során feltárulnak régi nyomtatványaink titkai. | | | | | | | | | A pontosság bűvöletében – Eötvös Loránd élete és munkássága (tárlatvezetés) | Program helyszíne: Budapest | Program típusa: családi program, egyéb, előadás, filmvetítés, időszaki kiállítás, rendhagyó múzeumbemutatás, rendhagyó tárlatvezetés, tárlatvezetés, tematikus foglalkozás | | Társadalmunk fejlődésében a 19-20. század fordulója a nagy találmányok időszaka volt, melyben kutatásaival Eötvös Loránd is részt vett. A kiállítótérben kialakított fizikai laboratórium lehetővé teszi, hogy felfedezzük és kipróbáljuk az Eötvös Loránd által készített és használt eszközöket, amelyeknek működése csak addig bonyolult, amíg meg nem ismerjük. Látogatóink megtudhatják, hogyan demonstrálja az Eötvös-mérleg a Föld forgását, miért nem gömb alakú vagy lapos a bolygónk, miért volt fontos és miért fontos a mai napig a gravitációkutatás, melyben Eötvös világhírű ingája egy mérföldkövet jelentett.
| | | | | | | | | Restaurátor-műhely bemutatója | Program helyszíne: Budapest | Program típusa: családi program, egyéb, előadás, rendhagyó műhelyfoglalkozás, speciális foglalkozás, tematikus foglalkozás | | Restaurátorunk vezetésével a papíröntés és a könyvfűzés technikájából kaphatnak ízelítőt vendégeink. Megismerkedhetnek a könyvfertőtlenítés folyamatával és a régi könyvkötészeti eljárásokkal. | | | | | | | | | Virtuális kalandozás Eötvös Loránd nyomában | Program helyszíne: Budapest | Program típusa: családi program, egyéb, előadás, filmvetítés, rendhagyó tárlatvezetés | | Szeretettel várjuk látogatóinkat Eötvös Loránd izgalmas fizikai kísérleteit és életét bemutató virtuális kiállításunkon. | | | | | | | | | Virtuális őszi séták az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban | Program helyszíne: Budapest | Program típusa: családi program, egyéb, előadás, rendhagyó múzeumbemutatás | | Virtuális könyvtártúráinkon az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár történetéről értesülhetnek vendégeink. | | | | | | | | | Virtuális kiállítás - Janus Pannonius humanizmustól a barokkig | Program helyszíne: Budapest | Program típusa: családi program, egyéb, előadás, időszaki kiállítás, rendhagyó tárlatvezetés | | Mi mindent árulhat el egy tréfás görög betűkkel írt latin bejegyzés egy 11. századi evangéliumoskönyvben? Ki és miért készíttethetett a 16. század elején Janus Pannonius leveleit tartalmazó kis kéziratos füzetet? Mi volt a véleménye egy Janus-kötet használójának a költő epigrammáiról? Megtudhatják mindezt virtuális kiállításunkból, melynek alapjául a 2022 szeptembere és novembere között látható Janus Pannonius a humanizmustól a barokkig című kamaratárlat szolgált.
| | | | | | | | | Virtuális kiállítás - Könyv, talár, tudomány - Jelképek az Eötvös Loránd Tudományegyetem múltjából | Program helyszíne: Budapest | Program típusa: családi program, egyéb, időszaki kiállítás, rendhagyó tárlatvezetés | | Minden egyetemi polgár találkozik az intézményben töltött évei alatt az 1635-ös évszámmal pólókon, bögréken, a könyvet tartó kezet ábrázoló címerrel a levélpapírokon, meghívókon, plakátokon. Mit szimbolizálnak, honnan erednek? Jelentenek valamit számunkra, mai egyetemi polgárok számára is? Virtuális kiállításunk az egyetem legfontosabb jelképeit mutatja be. | | | | | | | | | Virtuális kiállítás - "Fu magh kit az patikába ugian sesamusnak hinak - az orvoslás dokumentumai | Program helyszíne: Budapest | Program típusa: családi program, egyéb, időszaki kiállítás, rendhagyó műtárgybemutatás, rendhagyó tárlatvezetés | | Virtuális tárlatunkon az orvoslás tudományában a kora újkor elején bekövetkező nagyobb fordulópontok megismerésére invitáljuk látogatóinkat. A 16. században jelentek meg ugyanis az első botanikák és részletes anatómiai atlaszok, amelyek előkészítették a ma is használt modern elnevezéseket, legyen szó növényekről vagy az emberi test részeiről. Ilyen, boncoláson alapuló anatómiai atlaszokat, receptes könyveket, botanikai munkákat, illetve tábori sebészek részére készült összefoglaló munkákat válogattunk össze az Egyetemi Könyvtár 16. századi nyomtatványokat magába foglaló antikvagyűjteményéből.
| | | | | | | |