Múzeumok Őszi Fesztiválja 2014 | |||||||||||||
| Több mint múzeum – ezen a hétvégén is!
Megtudhatod melyek a belső értékeid, részt vehetsz művészetpedagógiai foglalkozáson és az is kiderül, hogy hűséges vagy későn érő menyecske –e a szolgáló a Múzeumok Őszi Fesztiválja hétvégi programjain. Séta a tisztviselőtelepen A 19. század végén épült Tisztviselőtelep a főváros egyik kedvelt zöld szigetévé változott. A nagy odafigyeléssel kialakított terület tervezésekor azt is eldöntötték, melyik utcában milyen fákat ültessenek – amelyek némelyikének árnyékában még ma is enyhülést találhatunk. A villanegyed házainak megépülését követően megindult a lóvasút, elkészült az elemi iskola, majd a Gaal Mózes által Tündérkastélynak elnevezett főgimnázium is. Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum november 5-i sétáján a telep lakóinak és intézményeinek a sorsával is megismerkedhetnek az érdeklődők. http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=29
Szemafor+ - művészetpedagógiai program Önálló vagy közös alkotásokat is létrehozhatnak a látogatók november 5-én a Budapest Galériában. A „Határeset 2.0 - Kelet-Közép-Európa újra” című tárlaton Don Tamással, a kiállítás kurátorával találkozhatnak, akivel a bemutatott művek megtekintését követően átbeszélik a látottak alapján a kulturális élményeiket is. http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=179
Ősz és tavasz között Babits Mihály Ősz és tavasz között című verse köré épül a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum drámajátékos, kreatív írásos múzeumi foglalkozása. A Rubányi Anita múzeumpedagógus vezetésével megvalósuló programra a középiskolás diákokat várják. http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=244
Hűséges szolgáló vagy későn érő menyecske? Ha cserfes cselédünket az udvarlója feleségül venné és elvinné a házból, nem kellene tovább szolgálnia. De a nőt kétfelé húzza a szíve, mert a gazdáját is kedveli, és jó sora van a házban. Mit választ vajon? Milyen érveket hoz fel az úrinő és miket a cseléd? A Ráth György-villában szombaton 11 órakor kezdődik a Mare Temporis legújabb időutazós programja, amelyen választ kapnak ezekre a kérdésekre a látogatók. http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=46
Tarka levelek a bélyegeken A bélyeg közel két évszázaddal ezelőtti megjelenése óta, a világ számos országának bélyegein jelent meg az ősz, mint téma. A Bélyegmúzeumban november 5-én 14 órától vetítettképes előadás keretében ismerkedhetnek meg látogatóink ezekkel a bélyegekkel, rajtuk keresztül pedig a különböző országok ősz-ábrázolásaival, őszhöz kötődő szimbólumaival és őszi hagyományaival is. http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=305
Belső értékeim Te milyen értékekkel bírsz? Tudod, hogy mi a te erősséged? Képes vagy felismerni és használni azt? A székesfehérvári Szent István Király Múzeum Deák Gyűjteményének segítségével felfedezhetik a látogatók, hogy mire képesek, mik az erősségeink és hol tudják azt használni. A foglalkozás során mindenki a saját értékeinek megtalálására indul, amiben a képtár gyűjteményének anyaga és egy szabad alkotás elkészítése segít. http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=322
Ha további programjaink közül szeretne válogatni, akkor kérem látogasson el honlapunkra. http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?type=1 | ||||||||||||
Nyitólap > Hírek > Több mint múzeum – ezen a ... | |||||||||||||
Normál nézet | |||||||||||||