Múzeumok Őszi Fesztiválja 2014

Főoldal

Hírek

Rólunk

Tematikák

Programok

Hírek

Galéria

Sajtószoba

Partnereink

Programok október második hétvégéjére

Programok október második hétvégéjéreProgramok október második hétvégéjéreProgramok október második hétvégéjére

 

Igazán gazdag és színes szabadtéri és benti programkínálattal várják a látogatókat a múzeumok az Őszi Fesztivál második októberi hétvégéjén. Többek között bepillanthatnak a fekete földrész állatvilágának felfedezésébe, megkísérelhetnek kiszabadulni egy kastélyból, kiránduláson eredhetnek az év ősmaradványának nyomába, kortárs költők szonettpárbaját hallgathatják meg és megismerkedhetnek az őszi szüreti hagyományokkal is.


KITTENBERGER KÁLMÁN ÉS A FEKETE FÖLDRÉSZ ÁLLATVILÁGA

Kittenberger Kálmán vadász, zoológus afrikai felfedezőútjainak történetei, tudományos és ismeretterjesztő munkásságának eredményei elevenednek meg ezen a tárlatvezetéssel összekötött rendhagyó múzeumi sétán október 12-én, Keszthelyen. A résztvevők megismerkedhetnek az afrikai kontinens védett és vadászható nagyvadfajaival, és ez alkalommal kézbe vehetik az érdeklődők a Big Five, azaz a Nagy Ötös kivételes példányainak trófeáit.

http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=150

 

SZABADULJ A KASTÉLYBÓL – MŐF KÜLÖNKIADÁS

60 perc áll a rendelkezésére a legfeljebb ötfős csapatoknak október 12-én Hatvanban, hogy megfejtsék a Magyar Vadászati Múzeum szabaduló szobás játékának rejtvényeit. A játék során bemutatkozik számos magyar vadász, akiknek célja a világ egzotikus állatainak felfedezése volt. A részvételhez bejelentkezés és regisztráció szükséges!

http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=176

 

AZ ÉV ŐSMARADVÁNYA NYOMÁBAN

Az év ősmaradványa 2019-ben a Komlosaurus lábnyoma, és e tematikához a Komlói József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjteménnyel együttműködve szervez túrát a JPM Természettudományi Múzeum Jurassic Túraklubja október 12-én. A túra útvonala a két első lelőhelyet köti össze, és megismertet a lábnyom felfedezőinek és tudományos leírójának munkásságával. A Mecseki Jurassic park és a Komlosaurus kiállítást Dr. Henn Tamás muzeológus mutatja be, és a kirándulás tematikájához kapcsolódóan, valamint a kiállítás anyagához illeszkedően kvízt oldhatnak meg a résztvevők. A részvétel regisztrációhoz kötött!

http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=205

 

J. A. - I. GY. ÍRTOK TI? - SZONETTPÁRBAJ. KORTÁRS KÖLTŐK VERSENGÉSE

A szonettpárbaj során József Attila és Illyés Gyula verses vetélkedését eleveníti fel a József Attila Emlékhely október 12-én. Az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő versenyen nyolc kortárs magyar költő méri össze tudását, egyenes kiesési rendszerben. Az egyes fordulók között irodalmi témájú beszélgetéseket hallhatnak az érdeklődők.

http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=217

 

A KAGÁN LOVASA - RÉGÉSZETI TEMATIKUS NAP

Programok október második hétvégéjére

Lépjen közel egy igazi avar lovashoz, ismerkedjen meg az avarkor harcosainak mindennapjaival! A magyarok számára, az avar nép azért is fontos, hiszen egyöntetűen vallják a kutatók, hogy az avar nép nagy számban érte meg Árpád népének honfoglalását, s épp emiatt – keveredve egymás közt – mi is vérünkben hordozzuk az avar népet. A Déri Múzeum Családi Napján a látogatók megismerkedhetnek az avar nép életmódjával és találkozhatnak egy életnagyságú kagán lovassal. Különleges régészeti kiállítást láthatnak az avar kori leletekből. A résztvevőket szakmai előadások és a gyerekeket múzeumpedagógiai foglalkozások és kézműveskedés várja október 12-én Debrecenben.

http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=303

 

MÚZEUMI SZÜRETELŐ

Idén ősszel is megrendezésre kerül a tök jegyében a fonyódi Tök Jó Nap. Megelevenednek az őszi szüreti hagyományok, bemutatják az érdeklődőknek a hagyományos szüreti és pincészeti eszközöket, mint a szőlőprés, daráló, tőtike, demizsonok. Immár hatodik alkalommal várja vendégeit egész napos családi rendezvényre a Fonyódi Kulturális Intézmények Muzeális Gyűjteménye október 12-én a Dísz téren, kézműves foglalkozásokkal, vásári hangulattal, tökfaragással, fajátékokkal, tök jó kvízzel.

http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=23

 

BUNKERTÚRA

Programok október második hétvégéjére

Tudta, hogy a Gödöllői Kastély kertjében elfeledett bunker rejtőzik a föld alatt? Horthy Miklós kormányzó bunkere kb. 10 méter mélyen fekszik a föld alatt, és mintegy 170 cm széles vasbeton falak határolják. A két helyiségből álló, 20 fő befogadására alkalmas bombabiztos óvóhely vezetett túra keretében látogatható két turnusban október 12-én.

A részvételhez regisztráció szükséges!

http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=37

 

ŐSZBÚCSÚZTATÓ AZ Ó-ZSINAGÓGÁBAN és SÉTA A SOPRONI ZSIDÓ TEMETŐBEN

Szeretné megismerni a zsidó ünnepek világát, belekóstolni a zsidó ételekbe? A soproni szakrális múlt egyik legkülönlegesebb helyszíne, az Ó-Zsinagóga kel életre október 12-én. A középkori zsinagóga udvarán megelevenedik a Sátoros ünnep, avagy Szukkot. Sátrat állítanak az ételkóstoláshoz, majd a Sátoros ünnep szokásairól, jelentéséről tart előadást Büchler András, a soproni hitközség elnöke. Az estét Klein Judit énekművész – a zsidó zenei világ autentikus előadójának – koncertje zárja a zsinagóga női imaterem bejárati udvarán.

Tudta, hogy a temető héber neve Bét Hájim, avagy az Élet Háza? Ismerje meg a zsidó vallás temetkezési szokásait, a soproni zsidóság temetőjének történetét, keresse fel a Soproni zsidó Hitközség elnökének vezetésével a leghíresebb zsidó sírokat a városban október 13-án délelőtt!

http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=45

http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=46

 

TEKERJÜNK VISSZA AZ IDŐBEN!

Programok október második hétvégéjére

Kerékpáros városnézés során ismerhetik meg az egykor Győrben született, élt vagy munkálkodott felfedezőket, tudósokat, hírességeket az érdeklődők október 13-án. Kiderül, hogy kik voltak ők – Rómer Flóris vagy épp dr. Petz Aladár –, munkásságuk miben köszön vissza még napjainkban is. A könnyed, kétkerekű túra alatt megismerhetik életüket, kötődésüket a városhoz és sokszor korukat megelőző felfedezéseiket, törekvéseiket, amelyek áttörést hoztak. Az útvonal köztéri szobrok, emléktáblák, lakóházak között vezet, melyet egy kis frissítő szódavíz kortyolás zár, nem véletlenül… A részvételhez regisztráció szükséges!

http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=129

 

ŐSZI MULATSÁG

Egy felhőtlen programra invitálja a családokat a Napsugaras Tájház, melynek középpontjában természetesen az ősz áll: kézműveskedés őszi termésekből; játékos feladatok és előadások az őszi mezőgazdasági munkákról. A családokat bábelőadással és népzenei koncerttel várják október 12-én délután Szegeden.

http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=306

 

ŐSZI BRINGATÚRÁK A SKANZENBEN

 Programok október második hétvégéjéreMinden szombaton és vasárnap más-más tematika mentén tekerhetnek körbe a szentendrei Skanzenen a bringások tárlatvezetők kalauzolásával, így olyan helyszíneket is felfedezhetnek, melyek a mindennapi látogatók szeme előtt rejtve maradnak. A túrákon kifejezetten gyerekek és felnőttek számára is kedveskednek egy-egy érdekes témával. Szombaton először a tűz nyomába eredhetnek, megtudhatják, hol van a tűz helye a házban, és hogyan óvták otthonukat a régiek tűzvész ellen. Végigjárják a tüzes mesterségekhez kapcsolódó helyszíneket, és a titokzatos 'Flórián-vizére' is fény derül. A délutáni gyerektúra keretében megismerhetik, hogy mivel játszottak a gyerekek, hol aludtak és mit tanultak az iskolában, milyen állatok élnek a tanyán, és hogyan hasznosították őket régen a falubeliek. Vasárnap a mesterségek megismerése kerül előtérbe, a bringatúra során felkeresik a múzeum műhelyeit, megnézhetik, mit csinált a molnár, hogyan dolgozott a kékfestő vagy a kovács. A részvételhez regisztráció szükséges!

http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=394

 

MESÉL AZ ŐSZ

Régészek, növényekkel és sütés-főzéssel foglalkozó szakemberek mesélnek a Régészeti Park őszi látnivalóiról, terménybetakarításról, konyhai praktikákról október 12-én Százhalombattán, a Matrica Múzeumban. Mindezt kóstoló, játékok és ősi alapanyagokat felhasználó kézműves foglalkozások egészítik ki. Az őskori és mai terménybetakarítás mellett szó esik a gyümölcs- és zöldégtermés konyhai hasznosításáról, befőzésről, tartósításról ezen a hagyományos családi napon.

http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=448

 

A KAZAMATÁK TITKA

Programok október második hétvégéjéreKülönleges vezetéssel emlékezik meg a Kuny Domokos Múzeum a tatai Öregvár 1597. évi októberi török ostromáról. „A kazamaták titka” című program során a látogató olyan helyekre is beléphet október második hétvégéjének mindkét napján, ahová egyébként csak nagyon ritkán tekinthet be. A résztvevők szakértő vezetésével ismerhetik meg a tatai vár építéstörténetének főbb állomásait, bejárhatják török kori bástyáit, kazamata szakaszait.

http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=409

 

Böngésszen tovább az alábbi linken elérhető gazdag programkínálatban, és találjon rá az igazán Önhöz illő fesztiválprogramra:

http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?id=programok_hu&type=1&mid=-&tid=-&datum=&kategoria=01111111111&napszak=0111111

Nyitólap > Hírek > Programok október második hétvégéjére

Normál nézet